window.dataLayer = window.dataLayer || [];
function gtag(){dataLayer.push(arguments);}
gtag('js', new Date());
gtag('config', 'G-YOUR_GOOGLE_ANALYTICS_ID');
A helyzeti energia, más néven potenciális energia, egy olyan tárolt energiaforma, amely egy objektum helyzetéből, konfigurációjából vagy állapotából ered. Ez az energia akkor képes munkát végezni, amikor az objektum felszabadul, és helyzete vagy konfigurációja megváltozik. A helyzeti energia nem önmagában létezik, hanem mindig egy erőtérrel (például gravitációs, elektromos vagy rugalmas) kölcsönhatásban lévő objektumhoz kapcsolódik. Amikor egy objektum egy ilyen erőtérben mozog, a mező munkát végezhet rajta, megváltoztatva a helyzeti energiáját, vagy az objektum végezhet munkát a mező ellen, szintén megváltoztatva a helyzeti energiáját.
A potenciális energia fogalma kulcsfontosságú a fizika számos területén, a klasszikus mechanikától az elektromágnességen át a modern fizikáig. Segítségével leírhatjuk a rendszerek stabilitását, az energiaátalakulásokat és a mozgás törvényeit. A mindennapi életben is gyakran találkozunk a helyzeti energiával, például amikor egy hegy tetején álló kőnek potenciális energiája van a gravitációs mezőben, vagy amikor egy megfeszített rugóban rugalmas helyzeti energia tárolódik.
A gravitációs helyzeti energia egy objektum tömegéből és a gravitációs mezőben elfoglalt helyzetéből származó potenciális energia. A Föld felszínének közelében a gravitációs mező közelítőleg homogénnek tekinthető, és a gravitációs helyzeti energia a következő képlettel számítható ki:
\\displaystyle E\_p \= mgh
ahol:
Fontos megjegyezni, hogy a referencia-szint megválasztása önkényes, de a helyzeti energia *változása* független ettől a választástól. Például, ha egy objektumot egy bizonyos magasságról leejtünk, a gravitációs helyzeti energiájának csökkenése mindig ugyanakkora lesz, függetlenül attól, hogy a referencia-szintet a földfelszínen vagy egy annál alacsonyabb ponton vesszük fel.
A rugalmas helyzeti energia egy rugalmasan deformált objektumban (például egy megfeszített vagy összenyomott rugóban) tárolt potenciális energia. Ez az energia akkor keletkezik, amikor egy külső erő munkát végez a rugón, megváltoztatva annak alakját. A rugalmas helyzeti energia a rugó eredeti alakjába való visszatérésre való törekvéséből származik.
Egy ideális rugó által tárolt rugalmas helyzeti energia a Hooke-törvény alapján számítható ki:
\\displaystyle E\_p \= \\frac\{1\}\{2\}kx^2
ahol:
A képletből látható, hogy a rugalmas helyzeti energia arányos az elmozdulás négyzetével. Ez azt jelenti, hogy a rugó megnyújtásának vagy összenyomásának kétszerese négyszeresére növeli a tárolt energiát.
Az elektromos helyzeti energia két vagy több elektromosan töltött részecske relatív helyzetéből származó potenciális energia. Ez az energia az elektromos mező által a töltött részecskékre kifejtett erővel kapcsolatos. Két ponttöltés közötti elektromos helyzeti energia a Coulomb-törvényből vezethető le:
\\displaystyle U \= k \\frac\{q\_1 q\_2\}\{r\}
ahol:
Az elektromos helyzeti energia pozitív, ha a két töltés azonos előjelű (mindkettő pozitív vagy mindkettő negatív), és negatív, ha ellentétes előjelűek. A nulla helyzeti energia konvenciója általában az, hogy a töltések végtelen távolságban vannak egymástól.
A kémiai helyzeti energia az atomok és molekulák kötéseiben tárolt potenciális energia. Ez az energia az elektronok és az atommagok közötti elektromágneses kölcsönhatásokból származik. Kémiai reakciók során ezek a kötések felbomolhatnak és újak jöhetnek létre, ami energia felszabadulásával vagy elnyelésével járhat.
A kémiai helyzeti energia nem olyan egyszerűen számítható ki, mint a gravitációs vagy a rugalmas helyzeti energia, mivel az atomok és molekulák komplex elektronstruktúrájától függ. Azonban a kémiai reakciók során felszabaduló vagy elnyelt hőmennyiség (entalpiaváltozás) közvetlenül kapcsolódik a kémiai kötésekben bekövetkező energiaváltozásokhoz.
A magasságtól függő helyzeti energia, ahogy korábban említettük, a gravitációs helyzeti energia speciális esete a Föld felszínének közelében. A \\displaystyle E\_p \= mgh képlet jól közelíti ezt az energiát, feltéve, hogy a magasságváltozás nem túl nagy, és a gravitációs gyorsulás (\\displaystyle g) konstansnak tekinthető.
Ha azonban nagy magasságváltozásokról van szó, vagy ha távolabb kerülünk a Földtől, a gravitációs erő már nem tekinthető konstansnak, és a helyzeti energia képlete is megváltozik. Általánosabban, a két tömeg közötti gravitációs potenciális energia a következőképpen írható le:
\\displaystyle U \= \-G \\frac\{m\_1 m\_2\}\{r\}
ahol:
Ebben az esetben a nulla potenciális energia konvenciója az, hogy a két tömeg végtelen távolságban van egymástól. A negatív előjel azt jelzi, hogy a gravitációs erő vonzó, és munkát kell végezni a tömegek szétválasztásához.
A gravitációs helyzeti energia kulcsszerepet játszik a csillagászatban. Például:
A rugóállandó (\\displaystyle k) egy mérőszám, amely megmutatja, hogy egy rugó mennyire ellenáll a deformációnak. Nagyobb rugóállandó azt jelenti, hogy nagyobb erőre van szükség a rugó adott mértékű megnyújtásához vagy összenyomásához. A rugóállandó a rugó anyagától, méretétől és alakjától függ.
A rugalmas helyzeti energia (\\displaystyle E\_p \= \\frac\{1\}\{2\}kx^2) közvetlenül arányos a rugóállandóval. Ez azt jelenti, hogy egy merevebb rugó (nagyobb \\displaystyle k) ugyanakkora elmozdulás esetén több rugalmas helyzeti energiát tárol, mint egy lágyabb rugó (kisebb \\displaystyle k).
A rugók hatékonyan képesek energiát tárolni rugalmas helyzeti energia formájában. Ezt az elvet számos technológiai alkalmazásban kihasználják: