A hő, azaz a hőmérséklet, egy alapvető fizikai mennyiség, amely leírja egy rendszer vagy test átlagos atomi vagy molekuláris kinetikus energiáját. A mindennapi életünkben folyamatosan találkozunk a hő különböző fokozataival, legyen szó az időjárásról, a főzésről vagy éppen a testünk hőmérsékletéről. Ahhoz, hogy pontosan megértsük és mérni tudjuk ezt a mennyiséget, különböző hőmérséklet skálákat fejlesztettek ki az idők során. Ez a részletes útmutató átfogó képet nyújt a legfontosabb hőmérséklet skálákról, azok történetéről, egymáshoz való viszonyukról és gyakorlati alkalmazásaikról.
A hőmérséklet nem más, mint a részecskék mozgásának mértéke. Minél gyorsabban mozognak az atomok vagy molekulák egy anyagban, annál magasabb a hőmérséklete, és annál “forróbbnak” érezzük azt. A hőmérséklet kulcsfontosságú számos természeti és mesterséges folyamat megértéséhez és irányításához. Befolyásolja a kémiai reakciók sebességét, az anyagok halmazállapotát (szilárd, folyékony, gáz), az elektromos vezetőképességet és még sok más fizikai tulajdonságot.
Az emberiség ősidők óta érzékelte a meleget és a hideget, de a hőmérséklet objektív mérése viszonylag későn, a 17. és 18. században kezdődött el. Az első zárt folyadékos hőmérők a 17. század elején jelentek meg, bár ezek még nem rendelkeztek egységes skálával. A modern hőmérséklet skálák kialakulása olyan tudósok nevéhez fűződik, mint Gabriel Fahrenheit, Anders Celsius és Lord Kelvin.
A Celsius-skála, amelyet eredetileg centigrád skálának neveztek, Anders Celsius svéd csillagászról kapta a nevét, aki 1742-ben javasolta egy olyan hőmérsékleti skála bevezetését, amely a víz fagyáspontját 0 foknak, a forráspontját pedig 100 foknak vette alapul normál légköri nyomáson. Ez a skála rendkívül elterjedt világszerte, különösen a tudományos és a mindennapi használatban a legtöbb országban.
A Celsius-skála lineáris, ami azt jelenti, hogy az egyenlő hőmérséklet-változások egyenlő távolságokat jelentenek a hőmérőn. A skála két rögzített ponton alapul: a víz fagyáspontján (0^\\circ C) és a víz forráspontján (100^\\circ C). A kettő közötti tartományt 100 egyenlő részre osztották, ahol minden egyes rész egy Celsius-foknak (^\\circ C) felel meg.
A Fahrenheit-skála Daniel Gabriel Fahrenheit német fizikus nevéhez fűződik, aki 1724-ben fejlesztette ki saját hőmérsékleti skáláját. A Fahrenheit-skála a víz fagyáspontját 32^\\circ F-nak, a forráspontját pedig 212^\\circ F-nak definiálja. Eredetileg két rögzített ponton alapult: egy sós víz jégkeverékének legalacsonyabb elérhető hőmérsékletén (amelyet 0^\\circ F-nak vett), és az emberi test hozzávetőleges hőmérsékletén (amelyet eredetileg 96^\\circ F-nak definiált). Később a víz fagyás- és forráspontját használták a skála újradefiniálására.
A Fahrenheit-skála szintén lineáris. A víz fagyáspontja (32^\\circ F) és forráspontja (212^\\circ F) között 180 egyenlő fok van. Ez azt jelenti, hogy egy Fahrenheit-fok kisebb hőmérséklet-változást jelent, mint egy Celsius-fok.
A Kelvin-skála, más néven abszolút hőmérsékleti skála, William Thomson (később Lord Kelvin) brit fizikus nevéhez fűződik. A Kelvin-skála kiindulópontja az abszolút nulla pont, amely elméletileg a legalacsonyabb lehetséges hőmérséklet, ahol az atomok és molekulák mozgása minimálisra csökken. Az abszolút nulla pont 0 K-nek felel meg, ami \-273\.15^\\circ C-nak vagy \-459\.67^\\circ F-nak felel meg.
A Kelvin-skála egysége a kelvin (jele: K), nem pedig fok. A kelvin léptéke megegyezik a Celsius-skála léptékével, azaz egy kelvinnyi hőmérséklet-változás ugyanakkora, mint egy Celsius-foknyi változás. A Kelvin-skála azért különösen fontos a tudományban, mert az abszolút nulla pont a termodinamika alapvető fogalma, és sok fizikai törvény egyszerűbben fejezhető ki Kelvinben.
Gyakran szükség lehet arra, hogy az egyik hőmérséklet-skálán mért értéket egy másik skála értékére átváltsuk. Ehhez egyszerű matematikai képleteket használhatunk.
A Celsiusról Fahrenheitre történő átváltás képlete:
\\Large T\(^\\circ F\) \= T\(^\\circ C\) \\times \\frac\{9\}\{5\} \+ 32
Például, ha egy tárgy hőmérséklete 25^\\circ C, akkor Fahrenheitben:
\\Large T\(^\\circ F\) \= 25 \\times \\frac\{9\}\{5\} \+ 32 \= 45 \+ 32 \= 77^\\circ F
A Fahrenheitről Celsiusra történő átváltás képlete:
\\Large T\(^\\circ C\) \= \(T\(^\\circ F\) \- 32\) \\times \\frac\{5\}\{9\}
Például, ha egy tárgy hőmérséklete 68^\\circ F, akkor Celsiusban:
\\Large T\(^\\circ C\) \= \(68 \- 32\) \\times \\frac\{5\}\{9\} \= 36 \\times \\frac\{5\}\{9\} \= 20^\\circ C
A Celsiusról Kelvinre történő átváltás képlete:
\\Large T\(K\) \= T\(^\\circ C\) \+ 273\.15
Például, ha egy tárgy hőmérséklete 20^\\circ C, akkor Kelvinben:
\\Large T\(K\) \= 20 \+ 273\.15 \= 293\.15 K
A Kelvinről Celsiusra történő átváltás képlete:
\\Large T\(^\\circ C\) \= T\(K\) \- 273\.15
Például, ha egy tárgy hőmérséklete 300 K, akkor Celsiusban:
\\Large T\(^\\circ C\) \= 300 \- 273\.15 \= 26\.85^\\circ C
A Fahrenheitről Kelvinre történő átváltás lépései:
Egyben a képlet:
\\Large T\(K\) \= \(T\(^\\circ F\) \- 32\) \\times \\frac\{5\}\{9\} \+ 273\.15
Például, ha egy tárgy hőmérséklete 77^\\circ F, akkor Kelvinben:
\\Large T\(K\) \= \(77 \- 32\) \\times \\frac\{5\}\{9\} \+ 273\.15 \= 45 \\times \\frac\{5\}\{9\} \+ 273\.15 \= 25 \+ 273\.15 \= 298\.15 K
A Kelvinről Fahrenheitre történő átváltás lépései:
Egyben a képlet:
\\Large T\(^\\circ F\) \= \(T\(K\) \- 273\.15\) \\times \\frac\{9\}\{5\} \+ 32
Például, ha egy tárgy hőmérséklete 273\.15 K, akkor Fahrenheitben:
\\Large T\(^\\circ F\) \= \(273\.15 \- 273\.15\) \\times \\frac\{9\}\{5\} \+ 32 \= 0 \\times \\frac\{9\}\{5\} \+ 32 \= 32^\\circ F
A hőmérséklet mérésére számos különböző eszközt használnak, attól függően, hogy milyen hőmérséklet-tartományban és milyen pontossággal van szükség a mérésre.
A folyadékos hőmérők (például a higanyos vagy alkoholos hőmérők) a hő hatására bekövetkező térfogatváltozáson alapulnak. A hőmérőben lévő folyadék (általában higany vagy színezett alkohol) a hőmérséklet emelkedésével kitágul és feljebb emelkedik a skálán.
A bimetál hőmérők két különböző fém csík összeillesztésével készülnek, amelyeknek eltérő a hőtágulási együtthatója. A hőmérséklet változásakor a két fém különböző mértékben tágul vagy húzódik össze, ami a bimetál csík meghajlását eredményezi. Ezt a meghajlást egy mutató mozgatására használják.
A termisztorok olyan félvezető eszközök, amelyek elektromos ellenállása a hőmérséklettel erősen változik. Két fő típusa létezik: az NTC (negatív hőmérséklet-együttható) termisztorok, amelyek ellenállása a hőmérséklet növekedésével csökken, és a PTC (pozitív hőmérséklet-együttható) termisztorok, amelyek ellenállása a hőmérséklet növekedésével nő.
A termoelemek két különböző fém vezeték összekapcsolásával készülnek. A két csatlakozási pont közötti hőmérséklet-különbség hatására kisméretű elektromos feszültség keletkezik (Seebeck-effektus). Ennek a feszültségnek a mérésével meghatározható a hőmérséklet-különbség, és ha az egyik csatlakozási pont hőmérséklete ismert (referencia pont), akkor a másik pont hőmérséklete is meghatározható.
Az infravörös hőmérők a tárgyak által kibocsátott infravörös sugárzás intenzitását mérik. Mivel minden tárgy a hőmérsékletétől függően bocsát ki infravörös sugárzást, ennek a sugárzásnak a mérésével érintés nélkül meg lehet határozni a tárgy hőmérsékletét. Ezeket gyakran használják olyan helyeken, ahol a hagyományos hőmérők alkalmazása nehézkes vagy veszélyes (például nagyon magas hőmérsékletű felületek mérésére).
A hőmérséklet alapvető szerepet játszik szinte minden tudományterületen és technikai alkalmazásban.
A termodinamika a hővel, munkával és energiával foglalkozó fizikai ág. A hőmérséklet az egyik alapvető termodinamikai változó, amely meghatározza a rendszerek termikus állapotát és az energiaátadás irányát.
A kémiai reakciók sebességét és egyensúlyát nagymértékben befolyásolja a hő