A kémiai hatások a természet és a technológia számtalan területén alapvető szerepet játszanak. Ebben a részletes tanulmányban mélyrehatóan feltárjuk a kémiai reakciók és jelenségek sokféleségét, azok mechanizmusait, energetikáját és gyakorlati alkalmazásait. Célunk, hogy egy átfogó képet nyújtsunk a kémia ezen központi témájáról, amely elengedhetetlen a természeti folyamatok megértéséhez és az innovatív technológiák fejlesztéséhez.
Minden kémiai hatás egy vagy több kémiai reakció eredménye. A kémiai reakciók során atomok és molekulák közötti kötések szakadnak fel és újak jönnek létre. Ezek a folyamatok megváltoztatják az anyagok összetételét és tulajdonságait. A kémiai reakciók megértéséhez elengedhetetlen a sztöchiometria, a reakciókinetika és a termodinamika alapjainak ismerete.
A sztöchiometria a kémiai reakciókban részt vevő anyagok mennyiségi viszonyaival foglalkozik. Lehetővé teszi számunkra, hogy egy adott reakcióegyenlet alapján kiszámítsuk a reagáló anyagok és a termékek tömegét, mólszámát és térfogatát. A sztöchiometriai számítások alapját a tömegmegmaradás törvénye képezi, amely kimondja, hogy egy zárt rendszerben a reakciók során az anyag tömege nem változik.
A mól az anyagmennyiség SI-egysége. Egy mól az annyi elemi egységet (atomot, molekulát, iont stb.) tartalmaz, mint amennyi atom található 0,012 kilogramm szén-12 izotópban. Ez a szám az Avogadro-szám (N\_A \\approx 6\.022 \\times 10^\{23\} \\text\{ mol\}^\{\-1\}). A móltömeg egy anyag egy móljának tömege, amelyet általában gramm/mól egységben adunk meg.
Vegyük például a hidrogén és az oxigén reakcióját, amely vizet képez:
2H\_2\(g\) \+ O\_2\(g\) \\rightarrow 2H\_2O\(l\)
Ha tudjuk, hogy 4 gramm hidrogén reagál, akkor a sztöchiometriai egyenlet alapján kiszámíthatjuk a szükséges oxigén mennyiségét és a keletkező víz tömegét. A hidrogén móltömege kb. 1 g/mol, így 4 gramm hidrogén 4 molnak felel meg. Az egyenlet szerint 2 mol hidrogénhez 1 mol oxigén szükséges, tehát 4 mol hidrogénhez 2 mol oxigén szükséges. Az oxigén móltömege kb. 32 g/mol, így 2 mol oxigén tömege 64 gramm. A keletkező víz mólszáma megegyezik a hidrogén mólszámával, azaz 4 mol. A víz móltömege kb. 18 g/mol, így 4 mol víz tömege 72 gramm.
A reakciókinetika a kémiai reakciók sebességével és a reakciósebességet befolyásoló tényezőkkel foglalkozik. A reakciósebesség azt mutatja meg, hogy egy adott időegység alatt mennyi reaktáns alakul át termékké. Számos tényező befolyásolhatja a reakciósebességet, beleértve a koncentrációt, a hőmérsékletet, a felület nagyságát és a katalizátorok jelenlétét.
A reakciósebességet általában a reaktánsok koncentrációjának csökkenésével vagy a termékek koncentrációjának növekedésével fejezzük ki az idő függvényében. Egy általános reakcióra:
aA \+ bB \\rightarrow cC \+ dD
a reakciósebesség kifejezhető például az A reaktáns eltűnésének sebességével:
v \= \-\\frac\{1\}\{a\} \\frac\{d\[A\]\}\{dt\}
vagy a C termék megjelenésének sebességével:
v \= \\frac\{1\}\{c\} \\frac\{d\[C\]\}\{dt\}
A negatív előjel a reaktánsok csökkenését, a pozitív pedig a termékek növekedését jelzi.
A kémiai termodinamika a kémiai reakciókhoz kapcsolódó energiaváltozásokkal és a reakciók spontaneitásával foglalkozik. Két fontos fogalom a Gibbs-szabadenergia (\\Delta G) és az entalpia (\\Delta H). A Gibbs-szabadenergia megmutatja, hogy egy reakció adott hőmérsékleten és nyomáson spontán végbemegy-e (\\Delta G < 0), egyensúlyban van-e (\\Delta G \= 0), vagy nem spontán (\\Delta G \> 0). Az entalpia a rendszer belső energiájának és a nyomás-térfogat szorzatának összege, és a reakciók hőváltozásait írja le.
Az entalpiaváltozás egy kémiai reakció során felszabaduló vagy elnyelt hőmennyiséget jelzi állandó nyomáson. Exoterm reakciók esetén (\\Delta H < 0) hő szabadul fel, míg endoterm reakciók esetén (\\Delta H \> 0) hő nyelődik el.
Az entrópiaváltozás a rendszer rendezetlenségének vagy szabadságfokának változását méri. A természetes folyamatok általában az entrópia növekedése irányába haladnak (\\Delta S \> 0).
A Gibbs-szabadenergia-változás kombinálja az entalpia- és az entrópiaváltozást a reakció spontaneitásának megjóslására:
\\Delta G \= \\Delta H \- T\\Delta S
ahol T a hőmérséklet Kelvinben.
A kémiai hatásokat számos szempont szerint csoportosíthatjuk. Tekintsük át a legfontosabb kategóriákat:
A sav-bázis reakciók során protonátmenet történik egy savról egy bázisra. A savak protondonorok, a bázisok protonakceptorok. A legismertebb sav-bázis elméletek az Arrhenius-, a Brønsted-Lowry- és a Lewis-elmélet.
Az Arrhenius-elmélet szerint a savak vízben hidrogénionokat (H^\+), a bázisok pedig hidroxidionokat (OH^\-) képeznek.
A Brønsted-Lowry-elmélet tágabb értelmezést ad a savaknak és bázisoknak. Ebben az elméletben a savak protondonorok, a bázisok pedig protonakceptorok, függetlenül attól, hogy vízben történik-e a reakció.
A Lewis-elmélet a legáltalánosabb sav-bázis definíciót adja. A Lewis-savak elektronpár-akceptorok, a Lewis-bázisok pedig elektronpár-donorok.
A redox reakciók (redukció-oxidáció) elektronátmenettel járnak. Az oxidáció során egy anyag elektronokat veszít (oxidációs száma nő), míg a redukció során egy anyag elektronokat vesz fel (oxidációs száma csökken). Az oxidáció és a redukció mindig együtt történik.
Az oxidációs szám egy atom formális töltése egy vegyületben, feltételezve, hogy minden kötés ionos. Az oxidációs számok nyomon követése segít azonosítani, hogy mely atomok oxidálódnak és melyek redukálódnak egy reakcióban.
A redukálószer az az anyag, amely elektronokat ad le (és maga oxidálódik), míg az oxidálószer az az anyag, amely elektronokat vesz fel (és maga redukálódik).
A csapadékképződési reakciók során két oldható ionos vegyület reagál egymással, és egy oldhatatlan ionos vegyület, a csapadék keletkezik.
Az oldhatósági szabályok segítenek megjósolni, hogy egy adott ionos vegyület vízben oldható-e vagy sem. Például az alkálifémek sói és a nitrátok általában oldhatók.
A komplexképződési reakciók során egy központi fémion ligandumokkal (olyan ionokkal vagy molekulákkal, amelyek nemkötő elektronpárral rendelkeznek) kapcsolódik, komplex iont képezve.
A ligandumok a központi fémionhoz kapcsolódó ionok vagy molekulák. A koordinációs szám megadja, hogy a központi fémionhoz hány ligandum kapcsolódik.
A kémiai reakciókon túl számos fontos kémiai jelenség és hatás létezik, amelyek alapvetőek a természet és a technológia szempontjából.
A katalízis az a folyamat, amely során egy katalizátor megnöveli egy kémiai reakció sebességét anélkül, hogy maga elfogyna a reakcióban. A katalizátorok alternatív reakcióutat biztosítanak alacsonyabb aktivációs energiával.
A homogén katalízis során a katalizátor és a reaktánsok azonos fázisban vannak, míg a heterogén katalízis során különböző fázisban.
Az enzimek a biológiai rendszerekben található fehérje alapú katalizátorok, amelyek rendkívül specifikusak és hatékonyak a biokémiai reakciók katalizálásában.
Az elektrokémia az elektromos és kémiai jelenségek közötti kapcsolatot vizsgálja. Ide tartoznak az elektrokémiai cellák (galvánelemek és elektrolizáló cellák) és az elektrolízis.
A galvánelemek (vagy voltaikus cellák) spontán redox reakciók segítségével elektromos energiát termelnek.
Az elektrolizáló cellák elektromos energiát használnak nem spontán kémiai reakciók előidézésére (elektrolízis).
A kolloidok olyan rendszerek, amelyekben egy anyag finoman eloszlatva van egy másik anyagban, de nem oldódik fel teljesen. A kolloid részecskék mérete 1 és 1000 nanométer között van.
Vannak szolok (szilárd diszpergálva folyadékban), emulziók (folyadék diszpergálva folyadékban), habok (gáz diszpergálva folyadékban) és aeroszolok (szilárd vagy folyékony diszpergálva gázban).